A kirándulás lezárásaképp a pécsi Mecsextrém kalandparkba mentünk, hogy biztosan elfáradjunk mire hazaérünk. Habár rengeteg lehetőséget adott a hely a szórakozásra, mi (sokakkal együtt) csakis a karabineres, kötélpályán-átmászós halálfélelmet választottuk. Már nagyon régen voltam kalandparkban ezért nagyon vártam erre. Először csak a gyakorló pályán mentünk végig, hogy érezzük az egészet, gyakoroljuk a köteleken közlekedést. Miután ezt megtettük nekivágtunk a junior pályának. Nem számítottam túl nagy kihívásra, elvégre csak a junior pálya az. De tévedtem, nagyon élvezetes volt és helyenként megerőltető. Egy kis fáradság árán sikerült végigmászni a pályán.
Valakinek egy remek ötlete támadt: hagyjuk ki az összes pályát és menjünk kapásból az extrémre. Valamiért ebbe mindenki beleegyezett és neki is vágtunk. Az elején még nem voltak annyira nehéz akadályok, de hamar nagyobbodott a kihívás. Nem szoktam félni az ilyen fajta dolgoktól, de a pálya magassága és az akadályok nehézsége rajtam is kifogott. Nagy erőfeszítéssel, de sikerült végigmenni az egészen anélkül, hogy egyszer is leestem volna. Hogy egy kicsit pihenjünk is és ne csak másszunk folyamatosan kiszemeltük a csúszó kötélpályákat. Nagyon magasra kellett először mászni az első pályához, de megérte. Hatalmas sebességgel száguldani a fák között csupán egy kötélen felemelő érzés volt. Szerencsére nem volt hiány belőle, hiszen ez egy nagyon hosszú pálya. Körülbelül 7-8 csúszás mire végigér az ember. Az egyik csúszáson viszont nem volt elég a lendületem, ezért néhány méterre a végétől megálltam. Muszáj volt végiglajhárkodnom a kötélen, ez is egy érdekes élmény volt.
Levezetésképpen a haladó pályán végigmentünk, mert pont elég időnk maradt rá. Különösen változatos akadályok voltak ezen a pályán. A kihívásból sem volt hiány, nem volt sokkal könnyebb az extrémnél. Sikerült végigszenvednünk magunkat rajta, ez volt az utolsó pálya ami minket látott. Nem sokra rá mentünk a buszhoz, és az iskola felé vettük az irányt, ami a kirándulásunk végét jelentette.
- Krisz